Rainer Maria Rilke: A költő halála

Összes megtekintés: 69 

Der Tod des Dichters

Er lag. Sein aufgestelltes Antlitz war
bleich und verweigernd in den steilen Kissen,
seitdem die Welt und dieses von-ihr-Wissen,
von seinen Sinnen abgerissen,
zurückfiel an das teilnahmslose Jahr.

Die, so ihn leben sahen, wußten nicht,
wie sehr er Eines war mit allem diesen;
denn Dieses: diese Tiefen, diese Wiesen
und diese Wasser waren sein Gesicht.

O sein Gesicht war diese ganze Weite,
die jetzt noch zu ihm will und um ihn wirbt;
und seine Maske, die nun bang verstirbt,
ist zart und offen wie die Innenseite
von einer Frucht, die an der Luft verdirbt.
_______________________________________

A költő halála

Mintha aludna… Párnán nyugszik fője,
s a sápadt arc minthogyha tiltakozna.
Azóta, hogy tudásától megfosztva
a rút halál a világból kivonta,
ő visszahullt a részvétlen időbe.

Kik életében látták, nem tudhatták,
mily Egy volt ő mindennel hallgatólag,
s e síkságok, e rétek, tavak voltak,
mik együttesen orcáját alkották.

A messzeség egésze volt az arca,
még hozzá húz, és ő körül forog;
de maszkja, mely most aggódón konok,
mint héj, szelíden olyképpen takarja,
mint poshadt belsőt egy gyümölcs szokott…

* * * * *