William Shakespeare: Szonett 60

Összes megtekintés: 117 

Ahogy a hullám a partot ostromolja,
Úgy ostromolják a halált perceink;
Egymáson túlfutva, egymást eltaposva,
örökkön-örökké, megint, és megint.

Megszületsz, és onnan nincsen visszaút,
Észre sem veszed, és férfivá leszel,
Az elmúlás érzése mindig visszahúz,
A kiszabott idő, két kezed közt vesz el….

Az idő az ellensége az ifjúságnak,
Homlokod ráncait vési egyre mélyre,
Kreativitásodnak örök gátat szabhat,
a halál tesz pontot, az egésznek végére:

És mégis ez a kis vers -bár az élet kemény,
Dicsérni hivatott az életet, a reményt.

“William Shakespeare: Szonett 60” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!