Emily Dickinson – LXXV

Összes megtekintés: 27 

Az összes idegen hang közül,
ami nem tölt fel engem,
olyan mint elévült szabály,
mint kifejezéstelen dallam.

A szél úgy működik, mint egy kéz
melynek ujjai fésülik az eget,
lefut egy dallamköteggel
hozzám és az istenekhez.

Amikor a szél körbe-körbe jár,
és bekopog az ajtón
és a madarak összegyűlnek,
kórust alkotva felettük.

Vágyom rá a nyári ágakon,
ha már ilyen számkivetett,
s nem hallja ezt a kántálást
a fán mily ünnepélyes.

Mint valami karaván a hang
sivatagokon, az égen,
kilépett a sorból,
majd egyesült és átment
egy lágyabb futamba.

Emily Dickinson – LXXV

OF all the sounds despatched abroad,
There ’s not a charge to me
Like that old measure in the boughs,
That phraseless melody

The wind does, working like a hand
Whose fingers comb the sky,
Then quiver down, with tufts of tune
Permitted gods and me.

When winds go round and round in bands,
And thrum upon the door,
And birds take places overhead,
To bear them orchestra,

I crave him grace, of summer boughs,
If such an outcast be,
He never heard that fleshless chant
Rise solemn in the tree,

As if some caravan of sound
On deserts, in the sky,
Had broken rank,
Then knit, and passed
In seamless company.

Szólj hozzá!