William Ernest Henley – I. M. Margaritæ Sorori

Az égből megkésett pacsirta szól,
és nyugatról,
hol leteszi lantját a Nap,
még boldogan időz,
az óvárosra visszanéz,
sugárzóan nyugodt fénye olyan, mint
cseppnyi béke.

A köd már felszáll
rózsaszín-arany fátylán. Fodrai
váltakoznak. A völgyben az árnyak
egyre nyúlnak. A pacsirta csak szól. A Nap
útjának végén
tűnik, és a sötétség
az éj győzelmén már megremeg –
az éj a csillagokkal,
ajándéka az álom.

Így haljak meg én!
Munkám után egy hosszú nap végén,
kifizetve és a szívemben
pacsirtadallal.
Így költözzem én a napnyugatba,
a csendes, nyugodt alkonyatba,
Halál.

William Ernest Henley – I. M. Margaritæ Sorori

A late lark twitters from the quiet skies;
And from the west,
Where the sun, his day`s work ended,
Lingers as in content,
There falls on the old, grey city
An influence luminous and serene,
A shining peace.

The smoke ascends
In a rosy-and-golden haze. The spires
Shine, and are changed. In the valley
Shadows rise. The lark sings on. The sun,
Closing his benediction,
Sinks, and the darkening air
Thrills with a sense of the triumphing night–
Night with her train of stars
And her great gift of sleep.

So be my passing!
My task accomplished and the long day done,
My wages taken, and in my heart
Some late lark singing,
Let me be gathered to the quiet west,
The sundown splendid and serene,
Death.

Szólj hozzá!