Walt Whitman – Ó, kapitány, kapitányom!
Ó, kapitány, kapitányom! Utunk ma véget ért,
a hajó minden csatából győztesen visszatért,
a kikötő közel, hallani a harangokat,
ujjongva nézik, ahogy merész hajónk halad.
De fáj a szívem!
Véres a fedélzet,
hol fekszik a kapitányom,
hideg és halott.
Ó, kapitány, kapitányom! Hallgasd a harangokat,
Kelj fel, a zászlók neked lobognak, kürtök szólanak,
Neked a csokrok és a koszorúk, érted gyűl a nép,
téged akarnak látni, az arcuk érted ég
Most kapitány, te jó atya!
E kar fejed alatt!
Talán csak álom, hogy itt
a sors halálba vitt.
A kapitányom hallgat, sápadt és mozdulatlan,
karom nem érzi, szívének dobbanása hallgat.
A hajó épségben lehorgonyoz, útja véget ért,
győztesen megérkezett miért ment, a kincsekért.
Örvendnek és szól a harang,
de én csak gyászosan
járok, hol kapitányom
hideg és halott.
WALT WHITMAN – O CAPTAIN! MY CAPTAIN!
O Captain! my Captain! our fearful trip is done,
The ship has weathered every rack, the prize we sought is won,
The port is near, the bells I hear, the people all exulting,
While follow eyes the steady keel, the vessel grim and daring;
But O heart! heart! heart!
O the bleeding drops of red,
Where on the deck my Captain lies,
Fallen cold and dead.
O Captain! my Captain! rise up and hear the bells;
Rise up–for you the flag is flung–for you the bugle trills,
For you bouquets and ribboned wreaths–for you the shores a-crowding,
For you they call, the swaying mass, their eager faces turning;
Here Captain! dear father!
This arm beneath your head!
It is some dream that on the deck
You’ve fallen cold and dead.
My Captain does not answer, his lips are pale and still,
My father does not feel my arm, he has no pulse nor will.
The ship is anchored safe and sound, its voyage closed and done,
From fearful trip the victor ship comes in with object won;
Exult O shores, and ring O bells!
But I, with mournful tread,
Walk the deck my Captain lies,
Fallen cold and dead.