William Blake – Egy álom
Egyszer lent az árnyason,
angyal őrzött ágyamon,
egy hangya jól eltévedt
fűben feküdve néztem.
Zaklatott és elhagyatott
hosszú úttól fáradott
volt a sok permet között,
szívfájdítón hüppögött:
„Ó, gyermekeim! Sírtok?
Sóhajomat halljátok?
Ti most felém, ha néztek,
s hullajttok értem könnyet.”
Könnycseppet ejtve álltam
egy szentjánosbogárral,
kérdi: „Miért e könnyek,
szóljak vajon az őrnek?
Világítom az utad
míg hazafelé tartasz,
kövesd a zümmögésem,
s hazatalálsz épségben!”
WILLIAM BLAKE – A DREAM
Once a dream did wave a shade
O’er my angel-guarded bed,
That an emmet lost its way
When on grass methought I lay.
Troubled, ‘wildered, and forlorn,
Dark, benighted, travel-worn,
Over many a tangled spray,
All heart-broke, I heard her say:
„Oh, my children! do they cry?
Do they hear their father sigh?
Now they look abroad to see.
Now return and weep for me.”
Pitying, I dropped a tear;
But I saw a glow-worm near,
Who replied, „What wailing wight
Calls the watchman of the night?
„I am set to light the ground
While the beetle goes his round.
Follow now the beetle’s hum–
Little wanderer, hie thee home!”