Elizabeth Barrett Browning – Portugál szonettek I.
Emlékszem Theokritosz, hogyan dalolt
az édes, kedves és vágyott évekből,
ki az, ki végtelen kegyes kezéből
ifjúnak, aggnak ajándékot adott.
És elmélkedvén antik ódonában,
meghatottan véltem észrevenni én
az édes-szomorkás évek ősködén,
saját valóm futott a múltba váltan,
miként az árny, amely mögöttem állt ott
könnyezett, s amint a misztikus alak
az üstökömnél fogva visszatartott,
és imígy a hangja szólt az ég alatt:
– Most ki tart téged? – A halál – feleltem.
Az ősz rá így: – Nem ő, hanem szerelmem.
Elizabeth Barrett Browning – Sonnets From the Portuguese I.
I thought once how Theocritus had sung
Of the sweet years, the dear and wished-for years,
Who each one in a gracious hand appears
To bear a gift for mortals, old or young:
And, as I mused it in his antique tongue,
I saw, in gradual vision through my tears,
The sweet, sad years, the melancholy years,
Those of my own life, who by turns had flung
A shadow across me. Straightway I was ‘ware,
So weeping, how a mystic Shape did move
Behind me, and drew me backward by the hair;
And a voice said in mastery, while I strove, —
‘Guess now who holds thee?’ — ‘Death,’ I said. But, there,
The silver answer rang, — ‘Not Death, but Love.