Lélekkel ölelve

Fejletlen fa ága könnyen kopaszodik,
hajbókol, fürgén hajlong. Megalázkodik.
Még könnyen reccsen a kis csenevész satnya,
olyan, mint kinek nincs, se apja, se anyja.

Vastag törzsű, erős fának izmos ága,
öreg, ráncos kéreggel takart a háncsa,
lombjának árnyában alhatod az álmod,
csicseregni hallod a madárvilágot.

Egy fa , ha úgy fontos, eltakar egy embert,
míg máskor, ha kell, lombja árnyékot vethet
és van, mit olykor lelkünknek ölelni kell,
mert törzse, egy berajzolt szívet őriz meg.

Lombos famatuzsálem, vagy facsemete,
simogassa az élet éltető szele!
Lelkem magához öleli, féltőn, mindet,
mint egy szeretett, szép, természeti kincset.

I.P.Steve