Csendes, nyári éjszaka van. Szellő lengeti a zöld sötétítőfüggönyöket, bár nem igazán értem, miért pont ezeket tettem fel. A réseken keresztül bevilágít a Hold, közben a lágy fuvallat bejárja a szobát.
Így tökéletes!
Legalábbis az lenne, ha nem feküdnél az ágyamban. Hogy ki vagy, nem tudom, de arcátlanul felbolygattad az életemet. Beköltöztél ide, pedig nem hívtalak, és rögtön otthon is érezted magad. Ha azt hiszed, csak úgy hagyom, tévedsz.
Ez az én házam!
És te idegen vagy idebent.
Hallgatom, ahogy alszol, horkolásodtól üvölteni tudnék. Persze cseppet sem foglalkozol mással, főleg velem nem. Nyugalmat szeretnék. Olyan nagy kérés ez? Hiába beszélek hozzád, rám se hederítesz, hát lelököm a vizespoharat az éjjeli szekrényről. Erre felébredsz te is.
Gyere a konyhába, tisztázzuk le, kié ez a ház!
Álmosan követsz, még villanyt sem kapcsolsz, benyúlsz a hűtőbe, kiveszel egy üveg whiskeyt, töltesz a pohárba, rólam bezzeg elfeledkezel. Innék, de nem adsz, mint kiderül, az irigység is az erényeid közé tartozik. Lassan elfogy az alkohol, és továbbra sem vagy hajlandó válaszolni nekem, csak bámulsz magad elé.
Elegem van belőled!
Dühömben lesodrom az üveget az asztalról. Felugrasz, mintha égetne a szék, remegő kézzel a táskádban kutatsz. Figyelsz rám egyáltalán?
Felhívsz valakit. A whiskey megtette hatását, hebegsz-habogsz összevissza. Minek iszol, ha nem bírod?
Kis idő múlva fényszórók világítják meg a konyhaablakot, majd középkorú férfi lép be az ajtón. Villanyt kapcsol, te a karjaiba omlasz, artikulálatlanul mondod a magadét.
Részeg vagy, undorodom tőled, takarodjatok mindketten!
Kivágom az ajtót, rémülten elhallgatsz. Talán így megérted, nincs itt semmi keresnivalód.
Újabb autók jönnek, ismeretlenek özönlik el a házat.
Milyen jogon jönnek be ide?
Verem az asztalt, a falakat, dübörgök a padlón.
Előkerül néhány gyertya. Végre érthetően megszólalsz, de a fejem majd szétreped közben.
– Poltergeist.
Micsoda? Kopogó szellem? Elhiheted, rajtam kívül nincs itt más, én pedig sosem hittem a túlvilágban. Hangos ima tölti be a konyhát, váratlanul rám törnek az emlékek.
A csendes, nyári éjszaka, a függönyök susogása, vakító lámpák, két ismerős férfi. Dörrenés hallatszik, a mellkasomhoz kapok, véremtől vörös lesz a padló. A két rabló felforgatja az összes fiókot, szekrényt, csak pár dollár a zsákmányuk, idegesek is emiatt. Elhagyják a házat, de előbb jól belém rúgnak.
Hirtelen megértem, nem te vagy az idegen, hanem én. Megszállom a tested csak azért, hogy leírhasd a fenti történetet, és támadóim nevét. E rajz pedig – egyfajta bocsánatkérésként – megmutatja, hová rejtettem a gyémánt nyakéket. Mától fogva a tiéd.
Miközben vezetem a kezed a papíron, meleg fény ölel körül.
Mennem kell…
Így tökéletes!
Legalábbis az lenne, ha nem feküdnél az ágyamban. Hogy ki vagy, nem tudom, de arcátlanul felbolygattad az életemet. Beköltöztél ide, pedig nem hívtalak, és rögtön otthon is érezted magad. Ha azt hiszed, csak úgy hagyom, tévedsz.
Ez az én házam!
És te idegen vagy idebent.
Hallgatom, ahogy alszol, horkolásodtól üvölteni tudnék. Persze cseppet sem foglalkozol mással, főleg velem nem. Nyugalmat szeretnék. Olyan nagy kérés ez? Hiába beszélek hozzád, rám se hederítesz, hát lelököm a vizespoharat az éjjeli szekrényről. Erre felébredsz te is.
Gyere a konyhába, tisztázzuk le, kié ez a ház!
Álmosan követsz, még villanyt sem kapcsolsz, benyúlsz a hűtőbe, kiveszel egy üveg whiskeyt, töltesz a pohárba, rólam bezzeg elfeledkezel. Innék, de nem adsz, mint kiderül, az irigység is az erényeid közé tartozik. Lassan elfogy az alkohol, és továbbra sem vagy hajlandó válaszolni nekem, csak bámulsz magad elé.
Elegem van belőled!
Dühömben lesodrom az üveget az asztalról. Felugrasz, mintha égetne a szék, remegő kézzel a táskádban kutatsz. Figyelsz rám egyáltalán?
Felhívsz valakit. A whiskey megtette hatását, hebegsz-habogsz összevissza. Minek iszol, ha nem bírod?
Kis idő múlva fényszórók világítják meg a konyhaablakot, majd középkorú férfi lép be az ajtón. Villanyt kapcsol, te a karjaiba omlasz, artikulálatlanul mondod a magadét.
Részeg vagy, undorodom tőled, takarodjatok mindketten!
Kivágom az ajtót, rémülten elhallgatsz. Talán így megérted, nincs itt semmi keresnivalód.
Újabb autók jönnek, ismeretlenek özönlik el a házat.
Milyen jogon jönnek be ide?
Verem az asztalt, a falakat, dübörgök a padlón.
Előkerül néhány gyertya. Végre érthetően megszólalsz, de a fejem majd szétreped közben.
– Poltergeist.
Micsoda? Kopogó szellem? Elhiheted, rajtam kívül nincs itt más, én pedig sosem hittem a túlvilágban. Hangos ima tölti be a konyhát, váratlanul rám törnek az emlékek.
A csendes, nyári éjszaka, a függönyök susogása, vakító lámpák, két ismerős férfi. Dörrenés hallatszik, a mellkasomhoz kapok, véremtől vörös lesz a padló. A két rabló felforgatja az összes fiókot, szekrényt, csak pár dollár a zsákmányuk, idegesek is emiatt. Elhagyják a házat, de előbb jól belém rúgnak.
Hirtelen megértem, nem te vagy az idegen, hanem én. Megszállom a tested csak azért, hogy leírhasd a fenti történetet, és támadóim nevét. E rajz pedig – egyfajta bocsánatkérésként – megmutatja, hová rejtettem a gyémánt nyakéket. Mától fogva a tiéd.
Miközben vezetem a kezed a papíron, meleg fény ölel körül.
Mennem kell…
Kedves Zsolt!
Ez a történet "csípőből jött", abszolút nem terveztem meg, ellentétben a legújabb novelláimmal, mondjuk azok jóval hosszabbak is.
A dallam, illetve a ritmus, amit hallasz ennél a történetnél, belülről jön, akadálytalanul.
Köszönöm.
Üdv: Mab Tee
Kedves Mab Tee! Ritmus! Ez jutott eszembe írásod olvasása közben/után. Érdekes a szándék, vagy szándék nélkülli dallam. Mint rítust táncoló kannibálok, tudod, tam-tam-tam, tam-tam-tam. Szédületes az energia, mely áthatol szellőd által a falakon. A szellem jó téma, kedvelem, sőt, jó újra éreznem közelségét. 🙂 Gratulálok, nagyon egyben van! 🙂 Üdv: Zsolt
Katalinka, abszolút nem bántottál meg, csak próbálom megérteni a gondolkodásmódodat, mert ha megértem, az segíthet legközelebb jobbat írni, bár mindenki ízlésvilágát sosem fogom eltalálni.
Ha meg tudnád mondani, miért nem érted, vagy honnan érthetetlen, az talán közelebb vinne a megoldáshoz. 🙂
Katalinka, még egy megjegyzés: éppen most zsűrizek egy pályázatot, ahol van egy történet, aminek a megoldása nekem homályos, mégis dobogós helyen végez nálam, mert egyéb dolgokban jobb, például gördülékenységben, vagy nyelvi eszközökben, mint az utána következő.
Nem ismerem Józsiék elbírálási szempontjait, de biztos vagyok benne, nekik is megvan az értékelési rendszerük. A tartalom egy dolog, a helyesírás egy másik, és így tovább.
Azt sem állítom, hogy a fenti írás kiemelkedő, mert vannak hibái, ez tény, de pont azt hozod fel, hogy nem érthető, ezt nem gondoltam volna. 🙂
Katalinka!
Köszönöm szépen a véleményt és az olvasást. Ennél már csak faék egyszerűségűre lehetett volna írni, de akkor meg nem lett volna értelme.
Nekem meg éppen a te "készüléked" bonyolult. Ez egy sima E/2. személyben íródott történet, ahol a szellem szemszögéből látjuk az eseményeket.
🙂
Szusikám!
Akkor jó, ha izgis. 😀
Köszönöm szépen, hogy erre jártál. 🙂
Izgis lett!!!! Gratula az első helyhez!(au)
Kedves Endre!
"Firnyákot" bevinni a történetbe nem egyszerű. Ennél viszont valahogy adta magát. Köszi.
Kedves Mami!
Örülök, ha örömet okozhatok.
Kedves Gyöngyi!
Örülök, hogy tetszett.
Nagyon szépen köszönöm a véleményeket és a szavazatokat. 🙂
Mab Tee
Tetszett ez a meglepetéssel végződő írás Sok sikert Szeretettel Gyöngyi.
Jó történet! Örömmel olvastam /mami/
Hoppá, ebben megvan a firnyák! Csak a legvégén lehet rájönni a trükkre. Ez jó! 🙂