– KÉRÉS
Advent első vasárnapja után
közvetlenül – hétfő délelőtt
lementem az otthon parkjába
egy hideg, de napos szeles délelőtt,
s olyan furcsa érzések támadtak
bennem, mintha öregeket, – minket
kifelejtett volna valamiből az Isten.
Mert jó, hogy megadtad mindenkinek
azt a szerelmi érzést, hogy utódokat
hozzunk létre egy szép légyott estén,
mert tudjuk így szaporodik minden
élőlény, és köztük mi is emberek lévén.
Csak, ha meghal a társunk, férjünk
vagy asszonyunk, és még a halálra
tíz-húsz évet is akár várhatunk,
vagy ha már elment a biológiai
szexualitásra való képességünk, miért
hagytad meg bennünk a szerelmi igényünk?
Máshol nyugatabbra – mondjuk az óceán
másik oldalán egész Amerikában a
vének is világos piros, zöld, fehér sőt
rózsaszín ruhát öltenek hetven fölött,
itt leszállnak a repülőkről, vidámak, mosolyognak
derűsek és jókedvvel néznek körül, és cseverésznek,
– addig itt nálunk ortodox módon a templomok
előtt fekete ruhában, kendőbe öltözött, és
gondozatlan férfiak várnak még egy szép jövőt.
Miért is imádkoznak odabenn jó páran,
hogy társat kapjanak, akihez esténként
szólhatnának, – egy simogatásért cserébe,
mert társas lénynek lettünk megteremtve,
Óh Istenem miért nem toldottad meg a teremtést
– egy nyolcadik nappal, hogy a magányosoknak
is erőt, társat adj élni – nyugalommal, vagy
miért nem vetted el ezt a kínzó vágyérzést?
Fiatalok is élnek magukban, és nincs szerelmi társuk,
hogy vágyaikat kiéljék, a lányom is 43 éves, és évek óta
nincs társa, aki szeresse, és akit szeressen, csak a lányával
éldegél ’édes’ kettesben, – mondd meg Uram ez jó így,
miért nem gondoltál arra, hogy élni jogunk van még
hetven felett is, ha kell száz éven át, amíg ránk nem küldöd
a halál angyalát?
Nem jó ez így, hiba csúszott a teremtésbe – sok,
szerencsétlen él végtelen kétségbe esésben, ha már egyedül maradt,
legalább vedd már egyszer el tőlünk a megmaradt vágyakat….
Milyen más lenne, és boldogabb e világ, ha nem kínoznának
éjjelente ázott hálóingek, és lázfoltos pizsamák, hogy ne mondhatnánk
el rólad, – Ó édes Istenem, kegyetlenebb vagy az emberhez,
– én legalább is, filozófiám szerint, – azt gondolom, s hiszem,,,,
****************
//Ui. Erről a versemben a hozzászólásokban, lehetne, velem vitatkozni tudom, de sok tapasztalatom van arra, hogy a magányos emberek mind boldogtalanok – ki ezért, ki azért, de főleg egy hiányzó társ miatt….
Nem hiszem el senkinek, aki az ellenkezőjét állítja magáról, hogy;
Ő EGÉSZEN JÓL MEGVAN EGYEDÜL, ÉS MÉG BOLDOG IS…
Nem igaz, vagy nagyon beteg, aminek mentálisan első foka a súlyos depresszió, félelmek, szorongások, mániák,,, és nagyon sok minden még, – súlyosabb fokon….
Mondom, vitatni lehet, amit írtam, de én meggyőződésből – nézőpontomat ezen a téren – nem adom fel soha senkinek,,,//
Kenéz István / – keni –
Üröm, egy pilisi völgyben
2016. november 28.
Kedves Keni!
Értem versed mondanivalóját, még ha nem is érzem. De hiszem, hogy az, hogy magány, minden embernek mást jelent. Én sosem voltam magányos, így nem is érzem magam illetékesnek, hogy hozzászóljak ehhez a témához. Igaz az egyedüllétet azt nagyon nem szeretem. De annak enyhítését is oldom amivel tudom és amíg van értelme. A rendkívül okos és művelt mozdonyvezetőként nyugdíjba ment Ludovikán diplomázott, több nyelvet beszélő apám 92 évesen megállt a Idős-otthon lépcsőjén és ránézett a társalgóra és akkor eldöntötte, hogy már nincs miért élnie. Ő is az egyedüllét miatt ment be az otthonba, de mindenki kihalt mellőle. Mi a 7 gyerek, a 17 unokája és a 14 dédunokája minden héten többször is nála voltunk. Nem kötelességből, de nem tudtunk felnőni, mi örök gyerekeknek érezhettük magunkat apánk mellett. Mindig volt a zsebébe cukorka amivel megkínált és 5 forintos amit a kezünkbe nyomot, hogy vegyünk belőle valamit magunknak… . Onnantól meg voltak számlálva a napjai. Nem evet, nem ivott, csak mosolygott. Ő már nem kaphatta meg azt az elismerést ami neki járt az emberiségtől. Nagyon értem kedves Keni, hogy miről beszélsz írásodban. Nagy betegség, többszöri újraélesztés után mikor visszajöttem a Hm-re első amit olvastam, hogy bevonultál az otthonba. Ez egy jó ötlet volt. Annyira, hogy én is ezen gondolkodom. Már járom a környék idősházait… . De egyenlőre sok a szempont, sok az elvárás… még nem vagyok eléggé rászorulva, mert nem vagyok magányos. De egyedül se szeretek lenni és a családot se akarom terhelni ha "beteg" vagyok. Ezért is mondom néked, hogy a magány érzése relatív. Remélem imád meghallgatásra talán az égieknél és aki magányos, társat kap, és addig, míg örömét leli ebben a földi létben….
Szeretettel gondolok Rád: Jártó Róza
Van egy jó hírem Keni:
Az agysejtek is regenerálódnak (például mos ebben a pillanatban Nálad és nálam is) , bár nem olyan gyorsan, de mégis…úgy hogy nincs minden veszve, még van reményünk..
Üdv
A
[b][i][color=#cc0066]Drága Tibor !
Köszönöm – egyetértésedet,,,
Bár a 100% nekem kicsit sok, de azért elfogadom Tőled – hálával és nagy köszönettel !
Üdvözöllek !
– keni-[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Drága Rzsike !
Ne is ismerd meg soha, mert láthatod mennyi minden negatívummal jár !
Köszönöm az olvasást és, hogy nálam is jártál !
– keni -[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Drága Bogyi !
Örülök, hogy elolvastad és hogy megelégedésedre is írhattam !
köszönöm !
– keni -[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Kedves Zsófia !
Azt hiszem mi ketten is nagyon egyet értünk e kérdésben,,,,
A másokhoz írt köszönetem Neked is szól, ha van kedved hozzá olvasd el őket is,,,
mert többet is megtudhatsz belőlük,,,
Köszönöm nagyon , hogy hű olvasóm vagy és hogy most is nálam jártál megerősítő kedves szavaiddal,,,
Szeretve !
– keni -[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Drága Gabi !
Köszönöm Neked is, hogy olvastál és hasonló véleményen vagyunk, sőt azt még ki is egészítetted a Te egyéni látásmódoddal
Köszönöm kedves és megértő szavaidat !
– keni -[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Kedves Miklós !
Nagyon köszönöm a témámhoz való hozzáállásodat és gratulációdat,,,
Valóban ez nem felel meg egy ide való vers követelményeinek, de ez most így sikerült, így jött ki belőlem egy szuszra gondolataim sorjában,,,
Nagyon érdekes a felvetésed amit a – keni – féle stílusról vetettél fel, de ígérem, hogy nem szeretek élni vele és próbálok visszazökkenni a 'normális' versek írásához !
Köszönöm Neked, hogy nálam jártál és elolvastam fura irományomat,,,
ÜDVÖZÖLLEK !
– keni -[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Kedves Lajos !
Engedd meg, hogy rövid idézettel kezdjem, mivel említést tettél kik szeretik a magányt;
"Azok [u]nem ismerik a szerelmet és a testi vágyat, akik egész életükben csak árnyakat öleltek"[/u]
A Te példád is azt mutatja, hogy milyen nehezen viselted addig a magányt feleséged halála után , míg új párra szerető társra nem találtál,,,
No meg édesapád időskori kapcsolata, amire szüksége volt érthető módon,,,
Köszönöm, hogy témámat Te is méltányoltad ebben a hozzászólásodban és köszönöm kedves, szép megértő szavaidat is !
– keni -[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Drága Rózsa !
Valakinek itt már korábban írtam- lehet az is, hogy Neked -, hogy nálad is van a bölcsek kövéből, ha neked írtam- most még jobban megerősítem !
Nem akarok olyan ömlengősen válaszolni felvetéseidre mint fentebb Attilának, de nen árt ha elolvasod azt is, hisz mindannyiótokhoz szól, akik versemet megtiszteltétek hozzászólásaitokkal,,,,
Bizony mindenben egyet értek Veled is, hiszen én azt hiszem, mint ahogy az öregek mondták – nekünk "egy srófra jár az agyunk" és az elképzeléseink az általam felvetett problémákról, amik nem annyira csak az enyémek, hanem sokkal általánosabbak,,,
Sőt ahogyan Te is írod több generációsak, és egyénenként változóak, talán ezért csak a nagy átlagról lehet itt szó, mint az egyéni magunk által tett problémáikról
Köszönöm Neked is értékes és kedves hosszú válaszodat e témakörben !
Szeretve !
– keni -[/color][/i][/b]
[b][i][color=#cc0066]Kedves Attila !
Engedd meg, hogy erre a majdnem kis esszédre, melyet 'versem' és megjegyzéseimhez fűztél egyet értsék veled,,, sok mindenben, mert ez rávilágított engem arra, hogy talán én mégsem vagyok annyira egyedül, mint az általánosságban és sok mindenki nevében is írtam, csak magányosnak érzem magam néha és nem tagadom olykor jó érzés is, mert ilyenkor lehet igazán gondolkodni és írni is,,,
Nekem van hű és kedves fiatal feleségem, van két csodálatos gyerekem és négy drága unokám, tehát, még nem tarthatok mégsem ott, hogy bezártam volna magam elefántcsont tornyomban, pedig senki felsorolttal nem élek együtt, mert részben olyan magányos alkatú, típusú alkattá váltam, másrészt generációs, családi viszályproblémák is felmerültek, mert máshogy szocializálódik mindenki és idők során bizony nagyon meg tud változni,,,,
Pld. állítólag minden sejtünk kivéve az agy sejtjeink 7 évenként kicserélődnek és kicsit más emberré válunk, az -örökséget-, talán az állandó pusztuló agysejtjeinknek a maradéka tartja bennünk, mert a halódók már nem regenerálódnak,,- de azt hiszem ezt Te jobban tudod,,,,
Tehát vagyok, ahogy vagyok, leszek ahogy leszek, és igyekszem magam valahogyan konzerválni, regeneráltatni, azzal, hogy prevencióként ha jönne, ha nem – nem hagyom, hogy eluralkodjék rajtam A DEPRESSZIÓ, AMILYYEN NEM VAGYOK,, – ÉN INKÁBB BIPOLÁRIS EGYÉNISÉG VAGYOK, ÉS EZÉRT Talán JOBB AZ ALKALMAZKODÁSI SZINTEM IS,, VALAMELYEST,,,
/Közben annyira vertem a billentyűket, hogy észre se vettem, hogy átváltottam a
nagybetűs írásra -elnézést/
Tehát a felségem még hét évig dolgozik, 18 évig éltem napközben egyedül, a gyerekeimet az anyjuk /első feleségem/nevelte fel máshogyan, mint én szerettem volna, mára már felnőttek, az unokáim nagy részét nem láthatom és fiam se, hisz kitagadott, – tehát jól érzem én itt a 'magam' az Otthonban a külön kis apartmanomban – de mégsem egyedül –
Ezért is választottam, mert a megváltozott fent említett okok miatt már nehezen jöttem ki a családon belül bárkivel,,,
KÖSZÖNÖM, HOGY ILYEN HOSSZAN ÉS KIMERÍTŐEN ÍRTÁL AZ ÁLTALÁNOS DOLOGRÓL AMIT MEGEMLÍTETTEM, MINT JELENSÉGET ÉS RÓLAM IS MEGÁLLAPÍTOTTAD, HOGY ÉN MÉG TÉNYLEG NEM TARTOK OTT,,,,,
[u]ENGEDD MEG, HOGY BARÁTIAN, HAD KÖSZÖNJEM MEG KEDVES HOZZÁSZÓLÁSODAT !
[/u]
– KENI -[/color][/i][/b]
Minél idösebb valaki, annál kevésbé akar kibékülni azzal az Eggyel…talán az utolsó percet kivéve, de ezt is csak gyávaságból teszi; a hátha mégis….miatt. Az ima eddig sem oldott meg semmit, csak büntudatot ébreszt az emberben, ha nem teljesedik be a vágya, amiért imádkozott (biztos én vagyok a hibás). A magányosokból, a sértettekböl, a sérültekböl táplálkozik!!
Az, hogy ki hogyan éli és kezeli az egyedüllétet, az nem csak alkat kérdése, hanem a környezeté is. Az adott kultúra is nagyban befolyásolja, ilyen szempontból Magyarország nem tekinthetö egy kimondottan elönyös helynek, és nem úgy tünik, hogy a mi generációnkban nagy változásra lehet számítani – sajnos. Az ember nem születhet rossz helyre. Az számít, hogy mit csinál abból, ahova született.
Sokminden megkérdöjelezi a hitet, ez közé tartozik a magány is, de mindenkinek joga van eldönteni, hogy miben, kiben vagy egyáltalán hisz-e. A legfontosabb azonban az, ha az ember magában hisz. Ha még ez sem megy, akkor már nagy a baj, de úgy tünik, hogy ez Nálad még nem áll fenn.
Tehát írj, írj és írj. Társad lehet bárhol és bármikor, akkor is, ha nincs közvetlenül melletted, például most.
Ennek tudatában
Üdvözöl
A
Annyira igazad van drága keni, hogy ha akarnék sem lenne értelme veled vitatkozni.
Megerősítem hát soraidat. Butaságból, büszkeségből, betegségből kifolyólag lehet vallani az ellenkezőjét, de minek? Egyedül semmi nem olyan! Sokszor félünk, hogy együtt sem lenne jobb. Ebben a korban ritka, akinek nincs betegsége, akár több is, no meg mániája, rossz beidegződése. Hogy fogadhatná el azt egy alig ismert férfi, vagy nő, aki szintén már nem olyan egészséges és toleráns. No meg a megszokás, hát az bizony nagy úr. Ha, jó is lenne valaki társnak, nehezen adjuk fel a már megszokott életformánkat. Ez van.
Nagyon ügyesen összeszedted gondolataidat, érveidet, de senki mást nem lehet hibáztatni társtalanságunkért, csak magunkat, és balszerencsénket. A vágy (főleg a szexuális-színezetű) fura dolog, van akiben már egész fiatalon kihal, csak gyengén munkál, van akit elkísér élete végéig. Ez, csak akkor előny, ha mindkét félben azonos szinten "muzsikál"
Fiatalon is nehéz megtalálni a hozzánk illő egyént, hát még 70 év körül, vagy fölött. Azért nem lehetetlen, ha igényeinket megszelídítjük. Szeretettel kívánom, hogy találd meg a hozzád illő nőt, aki megbecsüli gondolkodásod, és tisztelni tudja tehetséged. Megérdemled.
Szeretettel ölel Vadvirág
Érdekes témaválasztás, ami leginkább egy esszé vagy novella kereteit kívánná. ezért én ekként is olvastam soraid. Persze tekinthetem prózaversnek is (már-csak a tördelése miatt is), de a költemény kategóriától merőben eltérő írás.
Nincs kizárva, hogy új fogalmat kell alkotni, kimondottan Keni-re szabva. B)
Amúgy a tartalmához csak gratulálni tudok!
/ Miklós /
Drága Keni!
Mélyen egyetértek. Lehet beszélni választott sorsról, karmáról, szerencséről, de a lényeg ugyanaz. A magányt "gyógyítani" hogyan lehet? Miért kapja az ember? Erre nincs szabály. Arra viszont több is van, milyen fizikai tüneteket, betegséget okoz a magány fájdalmas megélése. Sajnos.
Figyelemfelkeltő soraidhoz szívből gratulálok, és kívánok minden szépet! Gabi
Kedves Keni !
Nagyon igazad van. A mai világban elszigetelten élnek az egyedül élő emberek. Magukba fordulva, komoran, megbékélve sorsukkal. Hideg, humor nélküli emberekké váltak. De mi van legbelül? Az amit elénk tártál. Igen , csak a vágyakozást merik megtenni, de többre már nem futja. Nagyon tetszik a bemutatásod az óceán túliak életéről. Más emberek, más népek, más környezetben élnek. Lehet, hogy rossz helyre születtünk.
Szeretettel gratulálok, Zsófia.
Nagyon szép költemény kedves Keni! (l)
Keni reklamáltál,talán meghallják odafenn.Igazad van nem jó a magány,még nem ismerem.ÉRTEM VERSED mondanivalóját.Üdv.Rzsike
Kedves Keni !
Nem vitás a magyarázatod amivel 100 % ig egyet értek.
Gratulálok !
Üdvözlettel
Tibor
Kedves Keni!
Az ember társas lény, ennélfogva a magány megmérgezi, felemészti a lelkét.
De vannak olyan emberek akik szeretik, és vágyják a magányt.
Ők általában azok, akik soha nem éltek boldog párkapcsolatban.
Én sem szeretem a magányt, mikor a feleségem meghalt nagyon elveszettnek éreztem magam, míg új párt nem találtam. A reményt soha nem szabad feladni, az én apám 77-
évesen is talált párt magának és 16-évig éltek boldog párkapcsolatban.
Versedet érdeklődéssel olvastam, szeretettel gratulálok, Lajos.