Búcsúzom tőled kétezer-huszonegy
hét napot adtál nekem is, hogy reméljek.
A hetedik napon ezt elvetted,
ruháját egy fogasra akasztottad,
lelkét belőle kiszabadítottad.
És engedted, hogy repüljön szabadon,
mint a kalitkából kiengedett madár,
Ki szabadulni szeretne, mert kín és
szenvedés élni egy börtönbe,.’n’,
te ennek pontot tettél a végére..
Árvák lettünk, temetni jártunk,
ruhánkat feketére cserélted,
és hagytad hogy lépdeljen
tovább az élet..
Nem vádollak, hiszen csupán
csak egy évszám vagy.
Megtölteni széppel, jóval
a mi feladatunk, de van
az úgy hogy néha kicsit
belehalunk.
Kondoros 2021 december 31. Oláh Péterné Jantyik Erzsébet Ne az éveket hibáztasd, azoknak az a dolga, hogy múljanak.
Köszönöm Magdi szavaidat. Az maradt, meg az, hogy kiírjuk magunkból a fájdalmakat. Erzsike.
Kedves Erzsike!
Nekünk, a túlélőknek jut a gyász és fájdalom és az emlékek,
“néha kicsit belehalunk”
de élnünk kell.
Sok szeretettel,
Magdi
Icu köszönöm, hogy olvastad. A hit az nagy ajándék. Igen így búcsúztam el . Erzsike.
Tehát 2021. utolsó napján írtad Erzsike. Igen, ez így van, az évek nem tehetnek arról, hogy velünk jó, vagy rossz történik, bár én abszolút hiszek abban, hogy minden megvan írva ott fenn, azon a bizonyos végtelen papíron, s azt az életet éljük.
Ölellek szeretettel: Icu