Emlékmorzsák
Sétálok a vadvirágos réten,
Emlékmorzsát szórt el valaki régen.
Itt egy hóvirág, olvasom gondolatát:
az a boldogság, mikor együtt a család.
Önfeledten, kacagva szaladtak széjjel,
Nem volt nálam boldogabb senki akkor éppen.
Százszorszépet mutat fel a kicsi lányom,
Nincs is ennél szebb virág széles e világon.
Hosszú út kanyarog előttem,
Vajon megvan három kilométer?
Kisfiam szava cseng az erdőben.
Egyre beljebb érek az időben,
Pipacsbabát készítek éppen,
Sör? Bor? Pálinka?- nevetve kérdem.
Harangvirág ébreszt, zúgnak a harangok,
Nagyapám emlékére egy imát mondok.
Elébem szórt az élet, sokféle virágot,
Miért csak emléknek hagyta meg a boldogságot?
Réti margaréta mosolyog rám,
Szeret, nem szeret tépi az unokám.
Hapci virág, nevet a kicsi,
Ők a jövő reménységei.
Felragyog ekkor a legszebb emlékmorzsa,
Két kicsi gyermek táncol kézen fogva.
Szívükben virág, így indulnak útra.
Az a szívvirág erőt ad újra.
Nyíljék tágra nékik a világ!
Búcsúzom tőletek emlékmorzsák!
A szépet, mit még ad a világ,
Velük, s most élem át!
Vadvirágos Kaposvár