Kíváncsian pillantottam fel a led fénnyel megvilágított cégérre, ami hatalmas betűkkel vonzotta magához a bulizni vágyó fiatalokat. A Blue Lagon a napokban nyílt meg a kisvárosunkba és ez volt az első olyan szórakozóhely, ahová tényleg kizárólag csak fiatalok jöhettek. Napközben közösségi központként szolgált, ám, amint leszállt az éj a legvadabb bulikat ígérték a fiatalságnak. Mi pedig a legjobb barátnőmmel ezt jöttünk letesztelni. Már mindketten untuk, hogy, ha bulizni akartunk ahhoz fel kellett utazni Budapestre. Helyben ugyanis nem ülhettünk be a kocsmába, mert az tele volt idős alkoholista bácsikkal vagy olyan perverz alakokkal, akik fiatal lányokra gerjedtek. Szóval természetes volt, hogy eljövünk és nagy reményekkel lecsekkoljuk az ígéret földjét.
– Nevek? – kérdezte az ajtónál álló srác unottan végig pillantva rajtunk, majd a tekintete visszatért rám és felvonta a szemöldökét. – Mehettek – állt félre.
– Mi, de még nem is… – kezdtem a homlokomat ráncolva.
– Azt mondta mehetünk, szóval nagy mosolyogva köszönd meg és indulás – karolt belém Fruzsi és maga után rángatott a klubba.
– Nekem itt valami bűzlik – torpantam meg és a lábamat megvetve Fruzsira néztem. – Az a srác, mintha felismert volna. Mintha tudta volna, hogy jövök és megkapta utasításnak, hogy engedjen be. Ez egy csapda!
Fruzsi pislogás nélkül meredt rám, aztán kiröhögött és tovább vonszolt egészen addig, míg elénk nem tárult a szórakozóhely maga. A földszinten egy hosszú bárpult húzódott, egy hatalmas tánctér, a fal mellett pedig három darab csocsóasztal és kettő billiárdasztal kapott helyet. Néhány kényelmes fotel és karosszék volt a színpad elé tolva, ám ott jelenleg nem volt semmilyen élet. Pillantásom a galéria felé vándorolt, ahol a bokszok kaptak helyet, az ülések mind befedve sötétkék műbőrrel. A levegőben alkohol, izzadság és a parfüm elegye volt érezhető, ahogy Fruzsival átvágtunk a táncoló tömegen és leültünk egy-egy bárszékre.
– Hölgyeim. Mit adhatok? – kérdezte a bartender ránk emelve a tekintetét és az asztalra támaszkodva félre billentett fejjel várta a válaszunkat.
Szóhoz se jutottam, hogy kérjek magamnak egy pohár vizet, Fruzsi azonnal rendelt én pedig felnyögtem, amikor Jägert kért. Semmit sem utáltam jobban annál az italnál, mindig fejre álltam tőle.
– Rendben, de előtte elkérhetném a személyiteket? – érdeklődött.
– Talán nem nézünk ki 18-nak? – kacérkodott Fruzsi.
– Fő a biztonság tudod. A főnök nem szeretné, ha kiskorúak alkoholt fogyasztanánk itt – magyarázta miközben megnézte a személyinken szereplő születési dátumokat.
Mikor az enyémhez ért felvonta a szemöldökét és rám nézett, majd szótlanul visszacsúsztatta a személyimet és kiadta a kért italokat.
Egy ideig még nyugtalanított a tekintete, de aztán magával ragadott a hangulat és az alkohol is kezdte meghozni a hatását így teljesen megfeledkeztem a rossz előérzetemről. Addig a pillanatig, amíg a bartender elém nem csúsztatott egy pohár whisky kólát.
– Meghívsz? – vigyorogtam rá, mire mosolyogva megrázta a fejét.
– A főnök ajándéka. Ez a kedvenc italod nem?
– Mégis ki a te rejtélyes főnököd? – húztam ki magam és gyanakodva kezdtem el vizslatni az arcát. – Mi ez az egész?
A bartender elpillantotta a vállam felett, majd visszanézett rám és megvonta a vállát.
– Mindjárt kezdődik a koncert. Én a helyedben nem hagynám ki!
– Éppen beszélgettünk!
– Talán a válasz is ott lesz!
– Hé – nyúltam át a pulton és megragadtam a pólóját. – Ki a faszomé ez a hely? Miért engedett be a haverod odakint és te is miért méregetsz furán?
– A színpadon ott a válasz – nézett a szemembe. – Most, ha megbocsátasz – nézett le a pólójára, amit idegesen elengedtem és hevesen megfordultam.
A fordulás olyan heves volt, hogy lezuhantam a magas székről és kiterültem a földön. Fruzsi nevetve sietett a segítségemre, majd átkarolta a derekamat és a színpad felé kezdett húzni. Kóválygott a fejem és a szívem hevesen dörömbölni kezdett, ahogy felismertem a színpadon lévő alakot. Ő felvont szemöldökkel, kisé gunyoros mosollyal az arcán nézte végig, ahogy odabotorkáltam az egyik fotelhez és leroskadtam rá, totálisan lesokkolódva attól, hogy farkasszemet néztünk.
– Hölgyeim és uraim! Köszönöm, hogy napról napra egyre többen és többen jöttök el a Blue Lagonba. Mikor indultam a választásokon azt tartottam a szemem előtt, hogy segíteni akarok a fiatalságnak, létrehozni egy olyan helyet, ahol nem kell veszélyben érezniük magukat. Bár nem én nyertem, de amit ígértem azt megvalósítottam, ti pedig most itt vagytok és az arcokat látva tudom, hogy megérte. Menedéket adtam nektek, ahová napközben betérhettek olvasgatni, vagy beszélgetni, esténként pedig kiereszthetitek a fáradt gőzt. A korábbi napoktól eltérően a mai estét nem egy banda, hanem én magam fogom megnyitni egy különleges dallal, ami egy különleges lánynak szól. Ne aggódjatok Bruno X Spacc már a háttérben készülődik – kacsintott Zoli, majd leült az oda készített székre és a kezébe vett egy gitárt.
– Ez mióta tud énekelni? – szólaltam meg túlságosan hangosan, mire több arc is felém fordult köztük az övé is.
– Talán nem is ismered annyira ezt, mint hitted – válaszolta szárazon, mire összepréseltem az ajkamat és összefontam magam előtt a karomat. – Ó igen, ez a dal annak a lánynak szól. Aki nem ismerné, szívesen bemutatom. Ő Palotás Sára, a polgármester lánya.
– Nyugi – suttogta Fruzsi a karomra téve a kezét, de oda se figyeltem rá.
Nem tudtam levenni a tekintetem Zoliról, akinek metsző kék szemei egyszerre rémisztettek meg és okoztak boldogságot. Mikor elszakította rólam a tekintetét felsóhajtottam, ám ez a sóhaj nagyon is vágyakozó volt, ahogy azt néztem, hogy az ujjaival lefogta az akkordokat és játszani kezdett. Sajnos túlságosan is élénken élt bennem a kép, hogy ezek az ujjak mire képesek.
Aztán Zoli elkezdett énekelni, az arcomból pedig minden vér kifutott. A hangja maga gyönyörű volt ám a dal, amit énekelt korántsem volt szívmelengető. Más esteben teli torokból üvöltöttem volna a Soulwave összes dalát, a Dráma címűt kifejezetten szerettem, de most minden egyes szó pofoncsapásként ért.
–Nézd mi lett apu kicsi lányából, aki lassan minden palin átgázol pedig ki sem lát a lelkiválságból, mert miattam csinálja csakis drámából. Nézd mi lett apu kicsi lányából, aki lassan ki se kel az ágyából, mert kicsi árva szíve vágtázgat az a baja, hogy senki sem hívja drágámnak – énekelte Zoli az ismerős sorokat és egyenesen a szemembe nézett élvezettel figyelve a reakciómat. – Már megint beterít téged ez a tegnapi illat, megint rajtam agyaltál miközben megírtad, hogy már túl léptél rajtam, de a szexet azt bírtad és, ha eszedbe jutok, az még néha felizgat.
Szégyentől vöröslött a fejem, ahogy felpattantam és sietősen a kijárat felé indultam. Muszáj volt lelépnem innen, mielőtt elszabadul a pokol és az apám fülébe jut mindez. Ennek meg sem szabadott volna történnie. Nem lett volna szabad hagynom, hogy Zoli kivesse rám a hálóját, hogy aztán általam közelebb jusson a polgármesteri címhez. Idióta voltam, egy hatalmas nagy idióta. Indulatos kiáltás hagyta el az ajkamat és dühösen belerúgtam a kukába, ami azonnal felborult szeméttel szórva tele a járdát, de nem érdekelt. Tombolt bennem a düh, a frusztráltság és a fájdalom.
– Kár, hogy nem vártad meg a végét. Hatalmas nagy tapsot kaptam – lépkedett le a lépcsőn Zoli és rápillantott a feldőlt kukára. – Az a kuka engem szimbolizálna?
– Téged tudod, mi szimbolizál? Egy átkozott fekete lyuk! Az vagy te, elnyelsz mindent és pusztulást hagysz magad után! De én nem fogom hagyni érted? Azon leszek, hogy megállítsalak!
– Hogy megállíts? – nevetett fel mindenféle jókedv nélkül. – A beszélgetéseink után még ezt mondod nekem? Engem akarsz megállítani? Az egyetlent, aki tesz valamit ezért a városért? Komolyan Sára?
– Régen elhittem, hogy jó ember vagy Zoli, ezért fordultam hozzád mikor segítség kellett és nem apámhoz, de hidd, el az utolsó centig visszafizetek mindent. Csak hagyj békén oké? Felfogtam egy kaland voltam! Nem több! Nem te nyertél és bosszúból dobtál engem! Rendben, együtt tudok vele élni!
– Az egyetlen célom az volt ezzel a dallal, hogy valós érzelmet váltsak ki belőled – fakadt ki. – Bassza meg Sára, olyan okos nő vagy, teljesen lenyűgözöl a tudásoddal, de, ha az apádról van szó, visszaváltozol egy buta kis libává. Mikor elvesztettem a választást, az apád eljött hozzám és megfenyegetett, hogy maradjak távol tőled, különben keresztbe tesz nekem. Ezért löktelek el magamtól! De tudod mit? Apád bekaphatja. Az enyém vagy, kurvára az enyém – ragadta meg a karom és magához rántva megcsókolt.
Tiltakozásra nyitottam a szám, de abban a pillanatban a nyelve átsiklott a számba, bennem pedig ezernyi apró boldogságbomba robbant szét. A szándékosan elfojtott érzelmek gejzírként törtek a felszínre én pedig kábultan hagytam, hogy sodorjon magával az ár.
