Meséld el…

Meséld el…

Meséld el mit üzent a hajnal
mikor még nem voltam neked.
Mitől zokogtak záporzón nyári fellegek,
s miként nyitogatta ébredés két álmos szemed?
Mit éreztél, mikor az ősz ködöt sóhajtott köréd
és szitkait vádlón szórta arcodba a tél,
mit súgott a szél mielőtt alkony vállára
lehajtva fejét időre aludni tért?
Mikor csak röpke létű jégvirág becézte
életre nyíló ablakod,
mikor üres falakba égett megadón,
valamennyi sóhajod.
Mikor tükrödtől vártál reggelente
vigaszt adó ígéretet
és közben elsirattad századszor is
kopottnak vélt életed.
Meséld el, mit éreztél mikor
szememben megláttad arcodat,
amikor megtépázott lelkeink
vágydallammá fonódtak.
Mesélj, még nem alszom,
csak megpihenek a sorsnak e kegyében,
s közben elcsendülünk lassan az élet éjsötét ölében.
S ha eljön a reggel tovább majd én mesélek neked,
elmesélem, hogy álmodtam öleléssé minden
égő sebed.

Szála Gabriella