Mélység
„Kettőnk életét a sors szétzúzta,”
szavak közt töpreng az idő léte,
megbúvó érzést szív mélyére húzta,
fájdalom cseppjei hullnak érte.
A távolság ingoványos talaj
mely lassan elveszti táplálékát,
s felhangzik egy boldognak hitt kacaj,
feladva türelem ősi játékát.
Behálóztak csörgedező szavai,
visszhangzanak a mondatok fejemben,
csalfán játszadozva lényed hangjai
kísért a fájdalomtól testemben.
Kezemben rózsám egyszer még fellobban,
„Zakatol a szívem, érzem, felrobban.”
2017. 07. 04.
Idézet: Hirth Éva: Kiáltani szeretnék