Hívó világ
Az idő rohanó vonat,
Elhagyunk állomásokat.
A lét törékeny porcelán,
S meddig tart, tudod talán?
Ablakon át, hívó világ,
Most oly távoli valóság.
Levelek csendben sodródnak,
Avarban lassan halódnak.
Szél lebegtet ágakat,
Ringatja fáradt lombjukat.
Sápadtan hív, az ég alja,
Kis rózsaszín pír nincs rajta.
Tekintet a végtelenbe,
Jövő írva a felhőbe.
Egy villám néha villoghat,
Csillag fénye is csilloghat.
2019.11.12.
Kuslits Éva
"Az idő rohanó vonat,
Elhagyunk állomásokat.
A lét törékeny porcelán,
S meddig tart, tudod talán?"
Kedves Éva!
Rohan és nem tudjuk, de talán így jó. Bizonyos korban időnként felmerülnek ezek a kérdések, én is gyakran feszegetem a témát.
Szeretettel: Rita(f)
"Levelek csendben sodródnak,
Avarban lassan halódnak.
Szél lebegtet ágakat,
Ringatja fáradt lombjukat.
Sápadtan hív, az ég alja,"- gratulálok versedhez: Maria
Kedves Klári!
Köszönöm, hogy elolvastad a versemet Minden sorod igaz.
Ölellek: Éva
Kedves Éva!
Az utolsó sorodban ott a "fény"-remény,hit, hogy az élet bár törékeny,de ha összerakjuk a darabkáit egy kis kitartással, akkor az a "rózsaszín pír" ott lesz a látóhatár szélén.
Gratulálok soraidhoz, ölellek szeretettel: Klári(f)