Karantén

Karantén

Falak ölelnek, magányos órák.
Ablak a világ, visszanéz ránk.
Felhők az égen. A csupasz parkon
fények és árnyak osonnak át.

Tetszhalott ágak. Tavasz az álmuk,
holnapot őrző, bezárt rügyek.
Ott lent a járdán, valahogy furcsán
kerülik egymást az emberek.

Tétova maszkok. Mögöttük arcok.
Tenyérnyi remény. Lélegzetért.
Szokatlan furcsa, idegen mindez.
Az elmúlt végleg, most véget ért.

Valami eltört. Valami széthullt.
A jelen napról és napra él.
Talán e bolygó írja a számlát,
és még a vendég fizetni fél.

Egy nyitott ablak. Ragyogó kék ég.
Igazán vonzó a messzeség.
Csak néhány méter, pár tucat lépcső,
de szabadság nincs, vagy messze még.

Tetszhalott ágak. Ilyenek vagyunk.
Holnapot őrző, bezárt rügyek.
Tétova maszkok. Mögöttük arcok.
Most így kell óvnunk az életet.