ÉLET-ZENE
Ez a gyönyörű zene a vérembe vág
Könnyel áztatja borús szemem
Nincsen remény, nincs boldogság
Messzire ment az, akit szerettem
A csillag sem ragyog utam során
Csak barangolok bús, hallgatag
Lábam ha fárad a nagy út porán
Velem a szél, és a vágy ballagnak
Nem értik mi fájhat olyan nagyon
Csendes a táj, és minden kihalt
Fájdalmas sóhajjal az ajkamon,
lelkem mélyén egy rózsa kihajt
Vad tüskéi véresre sebzik szívem
Dús illata balzsamként ölel körül
Ez a zene talán fel, az égbe viszen
Rajtam bús dallama nem könyörül
Leroskadok, de nem kíván már
csepp kegyelmet sem árva szívem
Magába olvaszt a végtelen nyár
Bánatom túszként tovább viszem
Éjjel, ha felvillan méz- mosolyod
Nem akarok soha hazudni már
Hittem, a csalás mély, komoly ok,
mely feloldozásra sohasem vár
De visszamennék, úgy húz a lábam
Egyre kínzóbb ez az út nélküled
Ebben, az imádott kicsiny hazában
minden rólad szól, a holnap tied,
és én újra csak veled akarok élni!
A szomorú múlt többé nem érdekel
Együtt szeretném a jövőt remélni,
azt sem bánom, ha újra vétkezel
A minden vagy, az éltet-adó forrás
Belőled árad a sok szépség, és a jó
Nélküled megáll az örök körforgás,
és a mélybe süllyed az álom-hajó.
Eger,2024. 06. 12. F.R. Vadvirág
Drága Icus, te szavaid el tudják űzni belőlem a szomorúságot, a reménytelenséget, és valóban már látom a hánykódó hajót, ahogy a végén révbe ér.
Köszönöm a lelki-támaszt, a biztatást. Ölellek. Rózsa
Ember legyen a talpán, aki e vers olvasása közben nem hatódik meg. Drága Rózsám! Az az álomhajó nem süllyedt el, csak hánykolódik a nyílt tengeren, miközben hangosan fújja a refrént az élet-zene.
Gratulálok szeretettel: Icu